„Tartok tőle, hogy amikor beszélünk, nem fogok tudni nyugodt maradni” – mesélem barátnőmnek egy harmadik személyről, mire ő is elkezd egy hasonló történetet mesélni a saját életéből.
Egészen más a probléma is, a szereplők is, ugyanakkor a megélés ugyanaz:
nyomogatjuk egymás piros gombját!
Mármint nem a barátnőm és én, hanem ők is a maguk szituációjában, és én és a partnerem is a miénkben.
Ahogy csűrjük-csavarjuk a szót, gondolkodunk, hogy mi lehet a megoldás, felidézünk hasonló, már sikeresen megoldott helyzeteket az életünkből, tanult kommunikációs technikákat.
Nem jön egyből a megoldás!
Persze van ötletem arra, hogy mit csinálhatna a barátnőm, de mivel arra nincs, hogy én mit csinálnék a saját helyzetemben, ezért nem akarok okoskodni, kéretlen tanácsokat osztogatni.
Inkább igyekszem csak megértő barátnő maradni.
De egyszercsak kiderül, hogy barátnőm örülne a tanácsnak.
Elmondom neki, hogy szerintem mit lehetne tenni. Beugrik egy olyan technika, ami nagyon sokszor segít:
az értő figyelem.
(Minden coaching ülésemen használom, és egyre többször a magánéletemben is.)
Ahogy elmondom barátnőmnek, hogy ennek fényében szerintem mit lenne érdemes tenni neki, mi lehet célravezető az ő helyzetében, rájövök, hogy ugyanaz a technika segíthet nekem is megbeszélni a másikkal, az érintett féllel a helyzetet, megoldást keresni, nyugodtnak maradni, mint amit barátnőmnek javasoltam.
Aztán rájövök, hogy ez olyan kitűnően példázza, hogyan működik a coaching, és hogy miért nem szükséges ahhoz, hogy az ügyfél megtalálja a saját megoldásait az, hogy én coachként minden problémát megoldottam már az életemben, azaz tökéletes legyek vagy Isten!
Mert a saját életünkben sokszor nem látjuk a fától az erdőt. De kívülről nézve sokkal könnyebben észrevesszük a másik életében, így tudunk ott lenni az ügyfél számára coachként mint katalizátorok, hogy megláttassuk vele is a saját erdejét.
Hogy azt a fát, amitől eddig nem látta, meg tudja kerülni, fel tudjon rá mászni, ki tudja dönteni vagy vágni, esetleg kiásni vagy bármilyen más módon mögé látni. Akkor is, hogyha egy hasonló helyzetben mi magunk éppen nem látjuk a saját fánktól a saját erdőnket.
Van az úgy, hogy pont azzal vesszük észre, ha segítünk másnak meglátni a a sajátját.
Ha pedig nem így van, mit teszünk mi, coach-ok?
Elmegyünk egy másik coach-hoz. 
Mert mi pontosan tudjuk, mennyire meggyorsítja a saját magunk megoldásának megtalálását az, aki kérdéseivel segít meglátnom a saját életemben az erdőt. Nem tanáccsal, ahogy én tettem barátnőmmel, hiszen ez „csak” egy baráti beszélgetés volt, nem coaching. Hanem értő figyelemmel, perspektívanyitó kérdésekkel, az ügyfél erőforrásainak feltárásával, az érzelmi energiáinak mozgosításával, és amire még szükség lehet annak érdekében, hogy anélkül haladjon tovább az úton, hogy továbbra is fognàm a kezét.
Arra is rájöttem, hogy az, ahogyan itt működtem a barátnőmmel, az mégiscsak coachos volt. Egyben tökéletes példája annak, amit javasoltam, és amit magam is be fogok vetni:
először értő figyelmet adtam, biztosítottam a másikat arról, hogy értem, megértem, figyeltem rá!
És amikor ezt megélte, akkor már nyitottá vált az új perspektívára, új megoldásokra is, még a tanácsra is, amit coachként ugyan nem adok, de barátként még ezt is megtehetem. 
Értő figyelmet adni pedig akkor a legkönnyebb, amikor én magam ezt nap mint nap tapasztalom attól, aki ebben a legjobb: Istentől!
Azzal, hogy időt töltök vele, egyre jobban megismerem őt. Bibliaolvasással, az igéjén való elmélkedéssel, imával.
Nekem Ő a legfőbb erőforrásom.
A környezetem pedig biztosan észreveszi rajtam, ha mégsem… / 
Kérlek, ha van ezzel kapcsolatban valami megélésed, észrevételed, kérdésed, felismerésed, oszd meg itt, a blogon hozzászólásban. (Kicsit lejjebb kell görgetni hozzá.)
Várj, ezt még itt ne hagyd!
Te is lelkesebb, energikusabb, motiváltabb akarsz lenni?
Akkor kérd a legújabb energianövelő tippeket az Inboxodba!
Az eredeti bejegyzést olvashatod a Facebookon is, érdemes megnézni, hogy ott milyen hozzászólások születtek a témában:
